Bankszámlaszámunk: 11716008-20025177
Adószámunk: 19006994-1-43
Beszélgetés Stieber Violával
Új hónap, újabb személyes interjú érkezik a honalpra. November interjú alanyunk Stieber Viola volt, aki nagy örömünkre szívesen vállalta a felkérésünket. Fogadjátok sok szeretettel az interjút:
Mutatkozz be 3 mondatban!
Bár már nem tanítok, de a 20 éves múlt miatt még mindig leginkább akrobatikus rock and roll edzőnek érzem magam. Jelenleg HR területen mozgok, nagy ló rajongó vagyok és ló asszisztálta önismereti tréner, valamint párkapcsolati mediátor és képzésben lévő mentálhigiénés szakember. Szeretek kirándulni, a természetben lenni, olvasni és lételemem a barátaimmal, szeretteimmel töltött idő.
Hogy kerültél kapcsolatba az alapítvánnyal?
Csesznegi-Fényes Zsuzsi, az alapítvány kuratóriumi tagja, volt az első főnököm a jelenlegi munkahelyemen és azóta nagyon jó barátságot is ápolunk. Ő volt az, aki felkért engem, hogy az alapítvány táborába menjek el, ha van kedvem, lévén, hogy sok táborvezetői tapasztalatom van és szívesen vagyok gyerekekkel. Itt az első feladatom a reggeli torna lett és persze sok játékot és némi táncot is sikerült belecsempészni a közös napokba. A hét végére egyértelmű lett, hogy máskor is szeretnék együtt táborozni A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal, úgyhogy azóta is nagyon lelkesen veszek részt a nyári eseményeken.
2022-ben az alapítvány zászlójára tűztük a tudatosság témakörét. Hol tetten érhető a te és családod életében a tudatosság? (Pl. étkezés, testmozgás, időbeosztás, stb.)
Sajnos a testmozgás most sokkal kevésbé hangsúlyos az életemben, mint korábban, de amiben nagyon tudatosan haladok, képzem magam az az önismeret. Gondolok itt saját magam megismerése és arra is, hogy segítsem azokat, akik valamilyen nehézséggel, elakadással néznek szembe az életükben, vagy éppen csak szeretnének tudatosabban rálátni arra, hogy mik a lelki működésük mozgatórugói. És nagy örömömre ezt a tevékenységemet szintén A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal együttműködve végzem, hiszen keddi és szerdai napokon a Bartók Béla úti székhelyen tartok egyéni beszélgetéseket. Ezeken szívesen látom az érdeklődőket, az érintettek szüleit és a 16 éven felüli végtaghiányos gyerekeket is.
Mit jelent számodra az alapítvány?
Nekem az alapítvány a nyitottságot jelenti és, hogy mindig nézzek a sztereotípiák mögé. Mivel már heteket töltöttem, mondhatom éjjel-nappal végtaghiánnyal élőkkel, teljesen biztosan látom, hogy mindent képesek megcsinálni, a gyerekek épp ugyanúgy csintalankodnak és játszanak, nincs lehetetlen.
Milyen állat lennél szívesen és miért?
Biztosan szabadon élő ló lennék. Erőteljes, okos, rendkívül kifinomult érzékekkel rendelkező társas lény. És szerintem gyönyörű is.
Melyik a kedvenc évszakod, miért?
Az összes évszakot szeretem, mindnek megvan a varázsa, de azért a legközelebb a szívemhez a nyár áll. Szeretem a meleget, a táborokat, a Balatonon vitorlázást, a hosszú világosságot, a fülledt estéket.
Mit mondanál jó tanácsként egy olyan családnak, ahol végtaghiányos gyermeket várnak?
Nem gondolom, hogy külön tanácsot adnék, mivel minden szülőnek azt mondanám, hogy adják meg a gyereküknek, azt, amire szüksége van. Beleértve ebbe a szeretetet, az odafordulást, játékot, mozgást, tanítást és a szabályokat, határokat egyaránt.
Violának, az Alapítvány elnöke, Lévay Petra tett fel kérdést, mely a következő: „Mi az, amire biztosan emlékezni fogsz a táborból, amit a végtaghiányos gyerekekkel töltöttél?”
Az első táborba vittem azt a bevált ötletet, miszerint ahelyett, hogy mondjuk egy közös program, étkezés előtt a táboroztatók hangszálaikat nem kímélve, szobáról szobára járkálva gyűjtik össze a gyerekeket, választunk egy tábori zenét, melynek a felcsendülése azt jelenti, hogy gyülekező van. Ehhez társult egy kis tánc is. Azóta is minden évben megvan a tábori zene, amit, ha bármikor máskor meghallok/meghallunk, akkor is a közös időre emlékeztet. Különösen megmaradt az első közös táncunk emléke. Örülök, hogy ebből hagyomány lett.
Köszönjük még egyszer Stieber Violának Katalinnak a beszélgetést. December havi, évzáró beszélgetésre, Csesznegi-Fényes Zsuzsit kértük fel. Akinek Viola a következő +1 kérdést tette fel:
„Azt hiszem a nyári táborok bár a gyerekeknek szólnak, mégis nekünk kísérőknek is sokat adnak. Neked mi a legfontosabb, amit kaptál az utóbbi évek táboroztatásától?”