Interjú Vados Bencével

Mi az első emléked az alapítványi életről?

Pista bácsi (Málnai István – a szerk.) békásmegyeri úszótábora, ahonnan minden nap biciklivel jártunk a Dagályba úszni és hajnalig kártyáztunk Boronkay Petiékkel a szobánkban. Pista bácsiról a széles mosolyát őrzöm, mindig vidám volt és bízott bennünk, hatalmas szabadság volt a táboraiban. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nem csak azt, hogy megtanultam úszni, hanem egyfajta szemléletet is, amit igyekszem úszóoktatóként is tovább vinni.

Mire gondolsz pontosan?

Nagyon összemosódik, hogy melyik személyiségjegyemre ki milyen hatással volt, mert anyukám pedagógus, biztos, hogy tőle is sok mindent örököltem, Pista bácsitól is sokat tanultam, hisz gyerekkorom óta része volt az életemnek aztán később a munkám során is értek impulzusok, amik formáltak. Igyekszem azt és ahogy ő tanított belevegyíteni az én saját tudásomba és keverni a saját módszereimmel.

Én nagyon féltem a víztől és csak ő tudott megtanítani úszni. Te miként tudod feloldani a félős gyerekek szorongásait?

Megpróbálom a gyereket kiszakítani a félelméből és egy olyasfajta burkot megteremteni számára a medencében, amit Pike a nyugalom szigetének hívott. Ha ez sikerül, akkor ebben a környezetben tud az instrukcióimra figyelni. Ehhez elengedhetetlen, hogy kialakuljon egy bizalmi kapcsolat köztünk, ami figyelemmel, empátiával és játékos módszerekkel érek el.

Szerintem sokszor példakép is vagy a szemükben. Ezt érzed?

Érzem, de nem csak a gyerekek irányából, hanem a szülők részéről. A viselkedésem, az életem, a döntéseim adnak számukra egy irányt, hogy mivé válhat egy végtaghiányos gyerek és milyen felnőttkor adathat meg neki. Én egyfajta összeköttetések vagyok a szülők és a felnőtt alapítványi tagok között. Ha valaki segítségért vagy tanácsért fordul hozzám, akkor tudok segíteni abban, hogy melyik alapítványi tag tud a kérdéseire választ adni, kit érdemes megkeresnie.

Te könnyen megtanultál úszni?

Erre nem nagyon emlékszem, ebből gondolom, hogy nem voltak nehézségeim illetve az alapján is ahogy a fejlődésem alakult. Másfél évesen kerültem Pike kezei közé és utána 4 évesen a Dagály uszoda 50-es medencéjében úsztam. Annyira szerves része volt mindig is az úszás az életemnek, hogy nem is emlékszem hogy kezdődött. Semmilyen rossz élményem nincs, inkább a meghatározó helyszínek maradtak meg, mint az Ortopédiai Klinika medencéje vagy a Dagály, ahol nagyon sokat megfordultam.

Neked mit adott az úszás?

Monotonitástűrést mindenképpen. Azzal, hogy az úszásnak köszönhetően több helyre eljutottam a világban adott egy nyitottságot, egy kíváncsiságot és egy olyan világlátást, amivel könnyebben elfogadom, hogy különbözőek vagyunk. 

Benned mikor fogalmazódott meg, hogy úszóedző szeretnél lenni?

Tizenkét éve dolgozom az uszodában, rögtön a gimnázium után 2008-ban elkezdtem egy nyári táborba besegíteni. De kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor megfogalmazódott bennem, hogy én ezt szeretném csinálni. Pista bácsival voltam a Dagály melegvizes medencéjében, 14 éves voltam és néztem, ahogy megtanít úszni egy olyan srácot, akinek a lábai nem mozogtak. Elmagyarázta és meg is mutatta, hogy miként fogja megtanítani neki a kartempót, hogy fogja meg a lábát, hogy segíti a mozgását a vízben és ez nagyon tetszett. Teljesen egyértelmű volt az is, hogy mozgáskorlátozottakkal, végtaghiányosokkal szeretnék foglalkozni és átadni azt a szemléletet és életfelfogást, amit én képviselek és azt a pozitív környezetet megteremteni az úszásban, amit én is kaptam.

Szerinted miért érdemes egy végtaghiányos gyereknek megtanulnia úszni, mi adhat ez a sportág számára?

Nagyon jól fejleszthetőek az izmok a vízben és nagyon jól meg lehet előzni a gerincferdülést és az aszimmetrikus izomfejlődést. A gerinc körüli izmok megerősíthetőek, amik jól kompenzálják azt a féloldali terhelést, amik a végtaghiányos emberek hétköznapjaira jellemző. Ha valaki más sportág iránt nagyobb lelkesedést mutat, akkor nem próbálom meg ráerőltetni az úszást, inkább arról próbálnám meggyőzni, hogy kiegészítő sportágként mindenképp űzze, mert minden más mozgásformához kiváló alapokat tud adni izomzatban, mozgáskoordinációban, állóképességben. Persze, ha valaki szeretne komolyabb eredményt elérni ebben a sportágban, abban is szívesen segítek, hisz nekem is csodás élmények fűződnek a versenyekhez, az élsporthoz.