Pásztory Dóri: Amikor visszagondolok a gyerekkorunkra, akkor úgy emlékszem rád, mint egy nagyon komisz, „szeme se áll jól” gyerekre, akinek tuti köze van minden csínytevéshez. Te is így látod magad gyerekként? Boronkay Peti: Igen, mondhatnánk úgy is, hogy problémás gyerek voltam, igazi csenevész, de ennek ellenére mindig minden közösségben nagyon szerettek. A tanárok is az … Olvass tovább
Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, újságíró, édesanya, AVGYA alumni Mi volt a célod ennek a korábbi cikknek a megírásával, amit tegnap felvezetőként megosztottunk? („Figyu, anyuka, nyugi, tök jó lesz minden! – Pásztory Dóri levele az édesanyjának”) Többször előfordult, hogy kétségbeesett szülők kerestek meg, akiknek csak egy ultrahangkép volt a kezükben a leendő gyermekükről, akikről … Olvass tovább
Mi az első emléked az alapítványi életről? Pista bácsi (Málnai István – a szerk.) békásmegyeri úszótábora, ahonnan minden nap biciklivel jártunk a Dagályba úszni és hajnalig kártyáztunk Boronkay Petiékkel a szobánkban. Pista bácsiról a széles mosolyát őrzöm, mindig vidám volt és bízott bennünk, hatalmas szabadság volt a táboraiban. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nem csak azt, … Olvass tovább
Kifejtenéd röviden a nagyobb közönség számára is, miként kerültél kapcsolatba az alapítvánnyal? 2014-ben született meg a második kislányom, Fatima, akinél a terhességem alatt nem vették észre a bal alkar és bal kéz végtaghiányt. A miskolci gyermekortopédián említette a doktornő, hogy létezik egy olyan szervezet, amely kifejezetten végtaghiányos gyerkőcöket támogat. Fati ekkor körülbelül háromhetes lehetett. Felkerestem … Olvass tovább
Mikor és hol találkoztál először az alapítvány nevével? Erre nem emlékszem pontosan, de régen. Biztos, hogy még az előző „érában” – és már akkor is remek kezdeményezésnek tartottam. Valami olyasmi rémlik egyébként, hogy az úszók és Pike, vagyis Málnai István kapcsán. Hogyan kerültél kapcsolatba velünk? Mióta is vagy kuratóriumi tag? Hivatalosan úgy kerültem kapcsolatba az … Olvass tovább
Neked mi volt a nullás kilométerkő, mikor és miként kerültél először kapcsolatba A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal? Hú, jó kérdés, valamikor a kilencvenes évek elején, kilencvenegy-kilencvenkettő körül lehetett, már elég homályosak az emlékképeim, de egy családi tábor rémlik, hogy ott találkoztam először a többiekkel, majd győri lévén egy-két úszóversenyre mentünk fel Budapestre. Szüleim nagy hangsúlyt fektettek … Olvass tovább
Te mikor és hol kerültél először kapcsolatba A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal? A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar gyógytornász szakán tanultam, ahol is az utolsó évben megkeresett az ortopédiatanárom, Feszthammer Artúrné, vagy ahogy az alapítványban ismerik, Anikó néni. Elmesélte, régebben ő volt A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány egyik elnöke és gyógytornásza, majd elmondta, hogy a régi tagok újra … Olvass tovább
Egyből egy nehéz kérdés: neked egytől tízig mennyire fontos az alapítvány? Mondom inkább azt, hogy a szívemben hol van a helye: olyan nyolcason. És gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy a kilences és a tízes a tágabb és szűkebb családom, nem nagyon van más előtte. Mióta állsz kapcsolatban vele? Maga az alapítvány harminckét éves, de már … Olvass tovább
Kezdjük a legfontosabbal: nálad mi a kapcsolódási pont? Kisbabakoromban találtak rá az alapítványra a szüleim, édesanyám megpróbált minden lehetőséget felderíteni, amivel megoldást találhat a helyzetre, amelybe hirtelen belecsöppent, miszerint végtaghiánnyal születtem. Abban az időszakban, amikor én születtem, 1985-ben még nem állt rendelkezésre olyan technológiai háttér, hogy előre lássák, hogy végtaghiányos leszek, ezért nyilván ez sokkoló … Olvass tovább
